Júliusban arról számoltunk be az olvasóinknak, hogy egy nemzetközi virtuális beszélgetés-sorozatot indítottunk útjára magyar nyelven Lélekbúvárok kultúrák között címmel, többek között a karanténhelyzetre való kreatív, gyakorlatias és legaktuálisabb megoldásként. Az első témánk a rasszizmus és másság volt, mivel számtalan kontextusban és társadalmi helyzetben a hétköznapi beszélgetéseink részévé vált ez a kérdés pár hónappal ezelőtt. Magyarul is. Ugyanis hiába élünk külföldön, hiába vitatunk meg akár több nyelven fontos társadalmi problémákat, bizonyos húsbavágó, pszichológiai témákat az anyanyelven kivesézni kifejezetten terapikus. Pláne, ha ehhez tapasztalt és szakmailag is megbízható pszichoterapeutákat választunk. Abban is teljes mértékben egyetérthetünk a beszélgetéseink alatt, hogy ha őszinte és nemzetközi párbeszédeket hozunk létre magyar nyelven eltérő kultúrákban élők között, akkor a lehetséges megoldásaink is egyedibbek és hatékonyabbak lesznek, hiszen a különböző kultúrákban megélt tapasztalatok sokszor önmagunk korlátaival is szembesítenek. A tabuk nélküli szabad véleménynyilvánítás, a szakértők általi független kritikai gondolkodásmód terjesztése magyar nyelven, a külföldön élő és alkotó magyar szakemberek látásmódjának előtérbe helyezése mind-mind fontos szempont volt, amikor elindítottuk ezt a kezdeményezést.

“Talán túlzottan is idealistának és optimistának tűnik manapság az, aki képes egy háromszáznyolcvanmilliós országban élve “tizenhatmilliónyi” magyar nyelvéért és kultúrájáért kitartóan küzdeni.” Az olvasás szerepéről gondolkodva kifejezetten az emigrációs tapasztalatok alapján korábban már született blogbejegyzés ebben a témában, ahogy az előző mondat is ezt igazolja. Ez az írás itt olvasható.

Az emigrációs folyamat ugyanis bennünk zajlik, ha akarjuk, ha nem, attól kezdve, hogy elhagyjuk az anyaországot. Arra is az emigrációs folyamat közben döbbenünk rá, hogy a folytonosság (például az anyanyelv megtartása, aktív használata) és az állandó változás, formálódás igazából nem ellentmondó jelenség, hanem sokkal inkább egymást értelmező kreatív elem. Az esztétikai/emberi képletünk így lesz egyszercsak nagyon egyszerű: a magyar nyelv a legkisebb közös többszörösünk, tehát érdemes több figyelmet szentelni rá.

“A magyarul olvasó gyermek vagy felnőtt az emigráció kreatív újraértelmezője, a menekülés helyett az otthonteremtés hőse. Hőse, mert a csatatér (a gyorsfogyasztói szokások miatt) egyre küzdelmesebb, a túlélést igazából a közösség (a csapat) képes biztosítani. A magyarul író gyermek vagy felnőtt az emigrációban pedig a legpontosabb emlékező, történetíró, aki képes újrafogalmazni több generáció széttöredezett érzéseit, a magányos menekülőből boldog mesélőt formálni.” Ezen a gondolati síkon továbbhaladva jött az ötlet, hogy miért is ne használnánk akkor már az anyanyelvünket olyan nyilvános, problémafelvető, országhatárokat megszüntető szakmai beszélgetésekre, ahol a “magányos vándorok vagy menekülők” (ez egyéni pszichológiai hozzáállás kérdése) és a “boldog mesélők” közti törésvonalakat éppen ezek a beszélgetések képesek elhalványítani.

“A pszichoanalízis egyszerűsíti az életet. A pszichoanalízis az a fonal, amely kivezeti az embert a labirintusból.” – nyilatkozta Sigmund Freud 1927-ben a Vasárnap című magyar folyóiratnak. A teljes interjú itt olvasható.

A pszichoanalitikus elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat sokféleképpen találkozhat a hétköznapi életben és mi magunk is sokféleképpen találkozhatunk vele. Gyakran gondolják azt az emberek, hogy ez valami olyan, mint a “varázsnyelv”, csak azok értik, akik közel kerülnek a “mágusokhoz”. Pedig ez nem egészen így van. Sigmund Freud maga is arra törekedett, hogy egy olyan gyakorlati és hasznos lélektani módszert dolgozzon ki, ahol kényelmesen lehet beszélni, beszélgetni a “rossz közérzetről a kultúrában”. Ma, száz évvel később joggal mondhatjuk azt, hogy ez mintha még most is sokszor lehetetlennek tűnne. De miért is? Részben ugyanazért, amiért Freudot magát foglalkoztatta ez a kérdés: a tabuk sokszor kényelmetlenné teszik a kultúránkat, mi magunk pedig egyre rosszabb közérzettel éljük túl a hétköznapokat. Ennek a kényelmetlenné váló helyzetnek az egyik egyéni módon való feloldása maga a pszichoanalitikus terápia lett. Hosszasan lehetne taglalni magát azt a tudománytörténeti kérdést, hogy milyen társadalmi folyamatok által vált a pszichoanalízis maga is többször “idegenné” a saját kultúrájában. A totalitáriánus rendszerek számára például kifejezetten kényelmetlen a tabukat döntögető pszichoanalitikus beszédmód maga. Amikor kultúrák közti igazságokra vadászunk, ez a szempont is önmagában izgalmas lehet. De a mi kérdésfelvetésünk ennél is konkrétabb: mi történik akkor, amikor az általános emberi problémákat különböző társadalmi és kulturális helyzetek tapasztalatai felől, különböző anyanyelvvel körbevett szakemberek a saját anyanyelvükön vitatják meg? A legutóbbi beszélgetésből, amelyben az idegenségérzet és az emigráció volt a lélekkutatás tárgya, ez pontosan kiderül.

Ha a többi beszélgetésre is kiváncsiak vagytok, iratkozzatok fel Youtube csatornánkra: AbsoLUTE Movement HUN

Zsédely Tímea