Ezen a karácsonyon megtanultunk annak örülni, amink van. Ebben az évben a különleges ajándék státuszába emelkedett az, ami az ünnep alapfeltétele szokott lenni, hogy együtt legyen a család. Tudom, hogy sokan nem tehették ezt meg, ezért én duplán vagyok hálás azért, hogy a külföldön tanuló lányaim hazajöhettek. Tavaly karácsonykor láttam őket utoljára, de a digitális eszközöknek hála, ez idő alatt rendszeresen beszélgettünk.
Nagyon jó érzés volt, hogy a nehézségek ellenére, Barcelonában, ahol egyébként 25-e és 26-a az ünnep, énekelve és bejglit sütve megtarthattuk a Szentestét is. A gyerekek felnőttek, de továbbra is megtartjuk a magyar szokásokat és egymás között magyarul beszélünk.
Amikor kicsik voltak, akkor sem volt ez kérdés. Még a kisebbik lányom is, aki már Barcelonában született és 4 nyelvet hallott a környezetében, elég sokáig jobbára csak magyarul volt hajlandó megszólalni. 2-3 éves lehetett, amikor a rutin szemorvosi vizsgálatra a két évvel idősebb nővérét is behívta az orvos, hogy tolmácsoljon közöttük.
Most karácsonykor véletlenül jutott eszünkbe ez az eset, és végre bizonyosságot nyert, amit mi egyébként már akkor is sejtettünk, hogy értett ő mindent, csak nem akart beszélni. Nem merte megkockáztatni, hogy valamit rosszul mond.
Ez a kezdetben nagyon erős magyar nyelv nem volt akadálya annak, hogy a helyi német iskolának az anyanyelvi csoportjába sorolják be három év óvoda után, és aztán a könyvbemutató verseny spanyol szekcióját is megnyerje a 3. osztályban.
Viszont a katalánnal már egy kicsit hasonló élményünk volt, mint anno a gyerekorvosnál. Nem akart a haladó csoportba menni. Hetekig kellett a serdülőkor küszöbén álló lányommal küzdeni, hogy hallgasson a tanárára, hátha annak van igaza. Aztán tényleg neki lett igaza, jól vette a köröket ebben a csoportban is.
Ekkoriban kezdett el angolul tanulni, az ötödikben, és mivel addigra már elég jól ment neki az előző négy nyelv, ezzel is ügyesen megbirkózott. Pár évvel később, ő írta évfolyamának a legjobb érettségi dolgozatát.
Ilyenkor, karácsony idején, jólesik felemlegetni a szép pillanatokat. Az ünneplés könnyedsége elfelejteti a hétköznapok aggodalmait. A félelmek felszívódnak amint a helyzetek megoldódnak és egy kicsit úgy tűnik, mintha nem is lettek volna.
Pedig voltak. Hogyne lettek volna. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ez sikerülni fog. Ahhoz, hogy a többi nyelvükben is segíteni tudjam őket, össze kellett szednem magam, és azokon is dolgoznom kellett. Persze csupán a nyelvtudás nem volt elég, a hasonló helyzetű gyerekekkel való évtizedes munka és a továbbképzések és kutatások segítettek abban, hogy megértsem ezt a dinamikát, ahogy ezek a gyerekek a nyelveiket elsajátítják. Ma már világosabban látom azokat a buktatókat, amelyek némelyikét ösztönösen, másokat tudatosan sikerült elkerülnöm és azokat a dolgokat is, amiket ma másként csinálnék.
Most így visszagondolva nagyon megkönnyebbíthette volna az életemet, ha egy olyan webináron vehettem volna részt, ami számotokra már rendelkezésre áll. Ha heteken keresztül a világ különböző tájain élő hasonló korú gyerekeket nevelő szülőkkel együtt egy szakember moderálásával beszélgethettem volna a többnyelvűséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Ha személyre szólóan a számomra legfontosabb kérdésekre kaptam volna válaszokat, azokkal kapcsolatban pedig praktikus ötleteket. Ha a különböző életkori sajátosságoknak megfelelő ajánlást kaptam volna olvasmányok és játékok terén. Sok konfliktust spóroltam volna meg, azzal is, ha időben kaptam volna betekintést az új környezetem kulturális sajátosságaiba.
Egy szó, mint száz, sokkal jobb helyzetben vagytok. Ha további információt szeretnétek kapni a webinárokról, akkor látogassatok el a honlapomra, vagy kérjetek egy 20 perces ingyenes konzultációt akár a Facebook oldalamon keresztül is.
Boldog új évet!
Máté Zita
