Szerintem sokaknak ismerősen cseng dr. Csiszár Rita neve, hiszen a Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban című tanácsadó könyvét több ezer szülő forgatta már, és a témához kapcsolódó blogbejegyzései is népszerűek. Rita tavaly indította útjára az angol nyelvű hangoskönyvét (egy brit anyanyelvű beszélő előadásában hallhatjuk), amellyel még több érintett családot szeretne hasznos ismeretekkel és tanácsokkal ellátni. Elképzelhető, hogy többen személyesen is találkozhattatok vele Európa-szerte tartott előadásainak egyikén, vagy éppen egy (skype) tanácsadás keretében. Én 2015-ben New Yorkban beszélgettem Ritával, amikor a bostoni magyar iskola meghívására az USA-ba érkezett.

Szakmai tapasztalata azonban nemcsak a külföldön élő magyar közösségekre korlátozódik, hiszen Svájcban élve a különböző oktatási intézményekben tartott német és angol nyelvű workhopjain is rendszeresen dolgozik együtt különböző nyelvi és kulturális hátterű pedagógusokkal és szülőkkel.

Rita – végzettségét tekintve alkalmazott nyelvész, szociológus és nyelvtanár – már két évtizede foglalkozik a két- és többnyelvűséghez kapcsolódó különböző kérdésekkel. Ez alatt a hosszú idő alatt több száz család történetet volt alkalma megismerni. De nemcsak szakemberként, egykori kutatóként, hanem magánemberként, sőt anyaként is jól ismeri mindazokat az örömöket és persze nehézségeket is, amelyek egy két- és többnyelvű élet velejárói. Rita személyes tapasztalatokban sem szűkölködik, hiszen életének felét külföldön élte le, ráadásul patchwork családjában négy gyerek nevelkedett.

Arra kértük, hogy írjon nekünk az anyanyelv fogalmáról, és arról, hogy van-e egyáltalán értelme két- vagy többnyelvű helyzetben anyanyelvről beszélni. Blogbejegyzését itt olvashatjátok:

A tanácsadásaimon és az előadásokat követő kérdezz-felekben mindig visszatérő kérdés az érintett szülők részéről, hogy „Melyik nyelv a kétnyelvű gyerekem anyanyelve?” A helyzet bizonytalanságát érezve, sokan még egy további kérdéssel is megtoldják: „Egyáltalán van az én többnyelvű gyerekemnek anyanyelve, a szónak abban az értelmében, ahogyan mi ismerjük?” A szülők bizonytalansága teljesen indokolt.

Egynyelvű élethelyzetben nagyon könnyen megállapítható valakinek az anyanyelve. Hiszen ez az a nyelv, amellyel a gyermek elsőként találkozik, és – amint az elnevezés is utal rá – elsősorban az édesanyjától sajátítja el. Ezt a nyelvet ismeri a legjobban, és ezt használja a legtöbbet – még akkor is, ha az iskolában további idegennyelveket is tanul. Az anyanyelve tehát önmaga és mások számára is megkérdőjelezhetetlenül egyértelmű. Biztos többeknek feltűnt, hogy a fenti néhány sorban már el is rejtettem az anyanyelv meghatározásának fő jellemzőit.

Ha azonban a saját többnyelvű gyerekeinkre gondolunk, érzékeljük, hogy valami „nem stimmel”, hiszen az ő élethelyzetükben az anyanyelv megnevezést nem értelmezhetjük a szokásos módon. Ha jól meggondoljuk, valójában minden egyes jellemzőjét külön-külön is megkérdőjelezhetjük. Hát akkor fogjunk hozzá, szépen sorban!

Kezdhetjük mindjárt az elnevezéssel! Hogyan nevezze egy nyelvileg vegyes házasságban született kisgyermek – aki mindkét családi nyelvét egyszerre sajátította el – az édesapjától tanult nyelvet? Esetleg apanyelvnek? (Mivel az „anyja nyelve” egy másik nyelv, az anyanyelv kifejezés az ő esetében sántítana.)

Továbbá, többnyelvű helyzetben az iskolás gyerekek jelentős része a környezet nyelvét idővel jobban beszéli, mint a szülei nyelvét. Nem csoda hiszen, az évek múltával a környezet nyelve lesz az erősebb, dominánsabb nyelve, ui. a napjai nagy részét az oktatási intézményben tölti. Tehát elképzelhető lenne egy olyan helyzet, hogy valaki nem az anyanyelvét beszéli a legjobban?

Ráadásul a kétnyelvű gyereknek a helyi adottságok miatt sokkal többször van alkalma a környezet nyelvét használni (beszélni, írni-olvasni, hallani) mint az a nyelvet, amit csak a családjában hall.

Mindezek miatt nem ritka, hogy a gyerek úgy érzi, illetve azt mondja magáról, hogy ő német/angol/spanyol, stb. anyanyelvű, holott például magyar családba született. Iskolai környezetben az is gyakori, hogy ki sem derül, hogy a gyerek a tannyelven kívül egy másik nyelvet is ismer és használ a mindennapokban. Hiszen, ha pl. nem cseng idegenül a gyermek beszéde, a környezete is kizárólag a helyi nyelvvel fogja azonosítani őt. Mivel a négy gyerek közül három nálunk is német nyelvterületen született és ott is járt iskolába, sokszor meglepődtek a tanárok és az osztálytársak, amikor kiderült, hogy otthon nem németül beszélnek. Számtalan esetben pedig ki sem derült a kétnyelvűségük, hiszen nem volt releváns az adott helyzetben.

Egynyelvű közegben élve az anyanyelvet egy megváltoztathatatlan adottságnak tekintjük. A többnyelvű életviszont a legritkább esetben jelent nyelvi stabilitást; az életkörülményeink változásával párhuzamosan az életünk során akár többször is változhat az a nyelv is, amelyet jobban ismerünk, vagy szívesebben és többször használunk. Új országba való költözéskor, de akár egy válás után is gyakran tapasztalják a szülők, hogy mennyire megfakul vagy éppen teljesen feledésbe merül a gyereknek az a nyelve, amit addig napi szinten használt. (Ez alól persze a felnőtt sem kivétel!) Ugyanakkor szinte észrevétlenül lép a helyébe egy addig alig használt vagy előzőleg nem ismert nyelv. Mindez azt jelentené, hogy megváltozott a gyerek anyanyelve? Hát, értelmezés kérdése.

Az imént felsorolt fogalmi korlátok miatt összefoglalóan elmondhatjuk, hogy két- és többnyelvű helyzetben csak a származás szempontjából (édesanyámtól tanult nyelv) van értelme anyanyelvről beszélni. Hiszen – amint láttuk – a többi szempont nem ad biztos támpontot. Ezért is használjuk a kétnyelvűségkutatásban az anyanyelv megnevezés helyett a származási nyelv vagy első nyelv (L1=language one) kifejezéseket.

Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kétnyelvű gyerek életében ne töltene be fontos szerepet az elsőként tanult nyelv. Mint ahogyan azt sem jelenti, hogy a kétnyelvű gyerek ne kötődhetne érzelmileg ugyanolyan erősen a kevésbé jól ismert és ritkábban használt szülői nyelvhez, mint az egynyelvű környezetben nevelődő társai.

Az anyanyelv fogalmának fő jellemzőit az alábbi táblázat foglalja össze:

 

 

 

Szempont Meghatározás
  1. származás

2. kompetencia

3. funkció

Attitűd (azonosulás):

1. belső azonosulás

2. külső azonosulás

 

(automatizmusok)

 

  1. Az elsőként megtanult nyelv

2. A legjobban ismert nyelv

3. A legtöbbet használt nyelv

 

1. Az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul.

2. Az a nyelv, amellyel a beszélőt azonosítják.

 

(Az a nyelv, amelyen az egyén számol, gondolkodik, álmodik, naplót/verset ír.)

Skutnabb-Kangas, 1984.

2020-10-14T02:15:53+00:00