Magyarországon szeptember 27-re hirdették meg a szervezők a klímasztrájkot, de a világ más pontjain többnyire a szeptember 20-i és 27-i péntekek közötti egy hetes programmal készülnek a szervezők. Azért pénteken kezdődött a klímasztrájk, mert a diákok Fridays for Future mozgalma ért el mára világméretű kereteket, amit Greta Thunberg indított el Svédországban azzal, hogy péntekenként suli helyett a svéd parlament előtt demonstrált hatékony klímavédelmi intézkedéseket követelve. A két péntek között pedig az ENSZ ülésezik New Yorkban a klímavédelmi akciótervről, szeptember 23-án, hétfőn. 

A 20-i pénteken mi is részvettünk és hatan képviseltük a new yorki magyarokat a felvonuláson. A környezetvédelem témája mára égető fontosságúvá vált. Rohamos léptékben tűnnek el fajok a Föld színéről, melegszik az éghajlat, emelkedik a tengerszint, pusztulnak a beporzást végző méhek, savasodnak az óceánok és egyre növekszik a természetbe kikerülő szemét mennyisége. Földünk törékeny klímája veszélyben van, ezt mára már teljesen felesleges vitatni. A kérdés annyi, hogy mit kezdünk ezzel az információval? Fejünket a homokba dugva úgy teszünk, mintha minden rendben lenne és nem változtatunk mindennapos szokásainkon, vagy megvizsgáljuk, mit tudunk tenni saját életünkben annak érdekében, hogy gyermekeink jövőjének eggyel nagyobb esélye legyen. Mi ez utóbbit vallva téged is cselekvésre buzdítanánk. 

Ebből az elképzelésből született meg a SzóKiMondó Ökomesék szókártyás mesesorozat és annak első könyve, ami már az USA-ban is kapható, a Nulla hulladék. A kötetbe rengeteg gyakorlati tanácsot tettünk bele a hulladékmentes életmódhoz. A sorozatot hamarosan folytatjuk az élet további területein alkalmazható tanácsokkal. Addig is nagyon sok további ötletet meríthetsz környezetvédő szerevezetek honlapjairól, mint pl. Humusz Szövetség, a Tudatos Vásárlók Egyesülete, vagy erről az összefoglaló honlapról: holnapután. És persze te is résztvehetsz a klímatüntetéseken, csatlakozhatsz a Fridays for Future mozgalomhoz, írhatsz helyi és országos képviselőidnek, kedvesen érdeklődve, hogy mit tesznek ők a klímaváltozás ügyében, stb. A sort hosszan lehetne folytatni, mert tennivaló, az bőven van. 

Tegnap a new yorki klímatüntetésen a táblát, amit tízéves lányom tartott, maga találta ki és egyedül csinálta meg. Neki az volt a legfontosabb üzenete, a tömeg számára, hogy ő azokat is képviseli ott, akik nem tudtak, vagy nem akartak eljönni. Így, titeket is. A felvonuláson 250 ezer ember vett részt és tizenévesek szervezték! A világon összesen 150 országban mozdult meg ezen a napon 400 millió ember. Akiket érint a kérdés és akik tenni akarnak és üzenni a döntéshozóknak, hogy nincs több elvesztegethető idő, cselekedni kell, mégpedig most! Greta Thunberg, aki egy nulla kibocsájtású hajón szelte át az óceánt két hét alatt, hogy velünk lehessen, ő is felszólalt. Ikonikus alakja lett a fiatalok mozgalmának ez a 16 éves Aspergeres (SNI-s) kislány, akinek csak egy a fontos: megfelelő lépések történjenek végre világ vezetői részéről a klíma védelmében. 

Felemelő élmény volt a tömeg közepén állni, vonulni és érezni, hogy egyre többen vagyunk, hogy lassan, végre, mi vagyunk többségben, akik szervezkednek, elmennek ezekre az alkalmakra, felszólalnak és megmutatják magukat, képviselik érdekeinket és tesznek a jövő érdekében. 

Most rajtunk a sor. 

Nekünk kell a cselekvést kikényszeríteni és magunknak kell tenni. Egyszerre lépni fel lokálisan, saját fogyasztási szokásaink megváltoztatásával és képviselőink rendszeres felkeresésével, akciók szervezésével, barátainkkal való beszélgetésekkel, az ügy támogatásával. Ott és ahol tudunk. 

Csak így lesz változás, csak így van esélyünk a Földön megmaradni. 

Még van annyi idő, ami elég a cselekvéshez, de csak akkor, ha nem késlekedünk. 

Te mit teszel ma?