Pár héttel ezelőtt, amikor az olvasás fontosságáról írtam, majd igyekeztem párbeszédet kezdeményezni a kérdésről másokkal, a leghevesebb reakciót annak kapcsán kaptam, hogy miért is hívom emigrációnak a külföldön tartózkodást, hiszen sokan már nem emigránsnak érzik magukat. Elgondolkodtam. Komolyan megvizsgáltam magamban is a kérdést: vajon milyen emigrációs hagyományhoz kapcsolódtam, amikor spontánul, sokkal inkább tényként, mint érzésként kezelve a fogalmat, emigrációnak neveztem a nemanyaföldet. Nem politikai, nem pszichológiai, semmiképpen sem nosztalgiázós okokból bújt elő elsőre ez a kifejezés. Tényként, magától értetődő helyzetként – mégcsak nem is állapotként – írtam le ezzel a magyar szóval azt a jelenséget, amikor elhagyjuk a szülőföldünket hosszabb időre. De vajon valóban magyar szó-e az emigráció? Nem az zavar-e minket, hogy eleve idegenül hangzik? Közelebb áll hozzánk és kedvesebb a fülünknek a kivándorlás? Ebben nem vagyok biztos. Ha csak nem úgy tekintünk magunkra, mint vándormadarakra, akik jönnek-mennek, mindig oda, ahol kedvezőbb az időjárás (is).

Amikor tartósabb időre hagyjuk el a szülőföldünket, akkor két fontos erő mozgat általában minket, a húzó vagy a taszító erő. Külön-külön vagy akár egyszerre mindkettő. Komoly ambivalenciát is okozhat a kettő együttes jelenléte. Miért jó és miért rossz ott nekünk, ahol éppen vagyunk? Mentünk vagy maradtunk? Megyünk vagy maradunk? Ilyen gyakorlatias tényektől függ, kényelmes-e számunkra az emigráció nyelvi közege vagy nem. Legyen bárhogyan is, mindenki ott van és úgy a saját kivándorlás történetében, ahogyan számára a legotthonosabb. Ezért is jóval szerencsésebb szülőföldnek hívni azt az országot, ahol születtünk vagy amelyet elhagytunk, mint otthonnak. A szülőföld objektívebb helyzetbe hozható, mint az otthon, amely sokkal szubjektívebb és mobilisabb fogalom.

Mindig azt érzem, amikor külföldön élő magyar családokkal találkozom és a magyar nyelvről beszélgetek, hogy újra és újra meg kell fogalmazni magunknak, mi a (jelenlegi) viszonyunk a kivándorláshoz. Ugyanis az anyanyelvmegőrzés programmal való minden egyes túrázás (különböző magyar közösségek felkeresése) felér egy anyanyelvi kalanddal. Ezt a kifejezést nemrég találtam magamnak: túrázni az anyanyelvvel. Vinni magunkkal nem csak a magyar nyelvet, de a programot is, a motivációt, az értelmezést, az empátiát, az értelmét az anyanyelvmegőrzésnek. Amúgyis túrázni mégiscsak sokkal üdítőbb, mint kivándorolni. Viccet félretéve komolyan eltöprengtem azon, vajon nem vonzóbb-e a magyar nyelv átadásáról beszélni úgy, ha a magyar nyelv turisztikai előnyeit hangoztatjuk: amikor visszatérünk Magyarországra, újra meg kell értetni magunkat az otthoniakkal. De még húsbavágóbb az a feladat, amikor a szülők vagy nagyszülők anyanyelvén kell majd megszólalni a külföldön született gyermeknek vagy unokának. Vajon mennyire valósnak érzik ők a nyelvi problémát, mennyire érzik a nyelvi túrát sokkal inkább autentikusnak, mint a kivándorlásban megtanult nyelvet élesben használni. Arra jutottam, hogy a tét bizony nagyon nagy: hogyan tudunk a kivándorlás helyzetében megtartott vagy megtanult nyelvből folytonos otthonosságot varázsolni úgy, hogy a körülöttünk élők számára – attól függően, milyen mélységben érdekli őket a magyar nyelv és kultúra – a nyelvi túra kényelmes és izgalmas legyen, nem pedig unalmas vagy nyögvenyelős. (Korábbi írásunk ebben a témában itt olvasható: Tanuljunk magyarul játékosan) Vonatkozik ez a gyermekeinkre, a hozzátartozóinkra, a barátainkra, idegenekre, de olykor még saját magunkra is.

A 2018-as karácsonyi ünnepi időszakban is túráztam az anyanyelvvel. Több amerikai magyar közösséget is meglátogattam az Anyanyelvmegőrzés programunkkal.

November közepén Montclairben (New Jersey) a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Iskola adventi ünnepségén vettem részt. A hétvégenként működő magyar iskola diákjai és tanárai (illetve a szülők) több mint százan gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek magyarul. Az iskola szervezésében tartottak egy rövid ünnepi műsort, amellyel Mátyás királyt idézték meg és a Mátyás-címert használták történelmi megemlékezésre. Mindeközben jöttek hozzám szülők, tanárok és gyerekek egyaránt, mert kiváncsiak és lelkesek voltak, hogy többet megtudjanak a programunkról. Az egy mondatban összegzett célkitűzésünk – Let your Hungarian creativity come alive! – több emberben is felkeltette az érdeklődést. Úgy tűnt, hogy az valóban közös és tudatos megállapodás közöttünk (ottani jelenlévők között), hogy mindenképpen meg kell találni azt a módszert, amellyel sikerül megtartani a magyar nyelv iránti érdeklődését a gyerekeknek. Többen azonnal rákerestek a honlapunkra vagy a Facebook oldalunkra .

Az iskola tanárai közül páran kedvet kaptak ahhoz, hogy új, játékcentrikus, élményközpontú módszereket tanuljanak, ezért ígéretet kaptunk arra, hogy tarthatunk majd az iskolának külön kreatív foglalkozásokat, amellyel nem csak a gyerekek magyar szókincsét fejleszthetjük, de bizonyos motivációs technikákat is kipróbálhatunk. A legsúlyosabb problémának – mint általában mindenhol – a magyar írás-olvasás gördülékenysége tűnt, illetve az angol nyelv túlsúlyából fakadó magyar nyelvi bizonytalanság. A legtöbbet elhangzó kérdés a kétnyelvűséggel kapcsolatban az volt, hogy mit tegyen a szülő, ha a gyermeke bár ért magyarul, de nem akar magyarul válaszolni. Igyekeztem egyértelművé tenni, hogy igazából a gyermek tudattalanul a szülő preferenciáit tartja szem előtt. Ez azt jelenti, hogy ha a szülő számára megengedett és elfogadott (kevesebb erőfeszítést tesz arra, hogy játékosan motiválja a gyereket a magyar nyelv használatára), hogy angolul érti a gyermeket és belemegy abba a tudattalan egyezménybe, hogy a gyermek csak passzívan (csak hallás után) használja a magyar nyelvet – akkor a legtöbb gyermek ezt aranyszabályként követi. Az eddigi tapasztalataink alapján a legelső fontos döntés mindig a szülő felől jön: tudatosan megtalálni azt az érzelmi utat a gyerekhez, amely kialakítja benne a magyar nyelv szeretetét. Arra jutottunk több szülővel és tanárral, hogy ez sokszor nagyon egyéni és sokat segít az, ha a család – vegyes házasság vagy nem – közösen, teljes egyetértésben ösztönzi a gyermeket arra, hogy törekedjen a magyar nyelv minél gyakoribb és igényesebb használatára.

A következő állomás a Boston melletti Lexingtonban lévő magyar iskola, a Boskola és a Massachusetts-i Magyar Egyesület közös szervezésében létrejött adventi vásár volt. Ezzel a közösséggel többéves nagyon jó és termékeny kapcsolatunk van, magyar színházi programokkal és más magyar kulturális rendezvényekkel segítjük egymás munkáját, főképp abban, hogy minél gazdagabb magyar nyelvi közegbe kerüljenek az amerikai magyar szülők és gyermekeik. Többszáz fős magyar közösség ez, miközben számszerűen itt volt a legtöbb amerikai érdeklődő a magyar nyelv iránt. Kezdő és középhaladó szinten beszélő amerikaiak adták kézről kézre a szórólapjainkat és meséltek arról, miért izgalmas nekik a magyar nyelvi turizmus, amikor Magyarországra mennek. Rendkívül nyitottan és értékcentrikusan gondolnak a magyar nyelvre és kultúrára. Fontos tanulság ez mindig mindannyiunknak, kivándorlóknak, akik társadalmi és történelmi terheket is cipelünk, amikor a magyar nyelvet próbáljuk életben tartani. Az általános probléma viszont itt is megmutatkozott: a kisiskolás korú gyermekek motiválatlansága a magyar írás-olvasás irányában, annak ellenére, hogy a Boskola tanárai a legújabb módszereket is alkalmazzák. Szeretnénk továbbra is feltérképezni azokat a családokat, ahol pozitív tapasztalatok vannak és a későbbiekben erről külön tudósítunk.

A New York-tól egy órányira lévő New Brunswick-on évtizedek óta álló American Hungarian Foundation Magyar Múzeuma decemberben másodszor rendezte meg karácsonyi vásárát és fesztiválját. Az eseményen nagy érdeklődés volt az anyanyelvmegőrzés programunk iránt a vegyes házaspárok és az első- és másodgenerációs amerikai magyarok részéről. Főképp a kisgyermekes családok kértek lelkesen tanácsot, hogyan tanítsák és fejlesszék gyermekeiket a magyar nyelv kreatív használatában. Mivel a helyi hétvégi Széchenyi Magyar Iskola és Óvoda majdnem kétszáz tanulóval és szakképzett, tapasztalt és lelkes tanárokkal nagyon sikeresen működik, ezért itt is az tűnik a legfontosabb tanulságnak, hogy a közösség, a nyelvi tudatosság és a kreativitás együttes ereje a legjobb garancia arra, hogy a magyar nyelvhasználat igényes és élvezetes szintjét nem csak óvodás, de kisiskolás, majd felnőtt korban is meg lehet tartani.

A tavalyi év anyanyelvmegőrző túrájának utolsó állomása a manhattani Magyar Házban megrendezett karácsonyi vásár és Magyar Örökség Fesztivál volt. Mint minden évben főleg a helyi magyar családok vettek részt a programon, akiknek nagy része a Magyar Házban működő Arany János Magyar Iskola és Óvoda tanulóiból tevődik össze. Az anyanyelvmegőrző programunkat ezen a helyszínen ismerték a legjobban, ezért itt leginkább a következő évek terveiről, fejlesztésekről cseréltünk ötleteket és tapasztalatokat. Annak ellenére, hogy talán a New York-i világvárosi kavalkád feledteti a legkönnyebben a kivándorlóval a nyelvi és földrajzi távolságot, mégis az látszik az egyik legnagyobb kihívásnak, hogy a motiváció és a mindennapos tudatos nyelvi odafigyelés folytonossága megmaradjon.

Amikor utazunk egyik városból a másikba, egyik közösségtől a másikig, nagyon eltérő történelmi, nyelvi, társadalmi helyzettel és sok-sok érzelmi mintával találkozunk, még úgy is, hogy mindannyiunk öröksége a magyar nyelv. Egységes válaszok helyett egyre bővülő kérdések jönnek szembe. Könnyen érezhetjük, hogy idegenek lettünk, amolyan érdeklődő turisták egy bábeli zűrzavartól hangos közös területen. Aztán végül valahogy mégis kitisztul a fejünk. Rájövünk, hogy éppen az volt ennek az utazásnak is a lényege, mint az összes többinek, amiért minden turista útra kel, hogy megismerje a tőle különbözőt. Ugyanis ennek a különbségnek a megértése képes csak eljuttatni a turistát ahhoz az önmaga számára értékes felismeréshez, hogy a kivándorlás egy változó nyelvi tapasztalat az anyanyelvünkről. A kivándorlás izgalmas bolyongás, nyelvi kaland, folytonos párbeszéd a magyar anyanyelvvel, amely pontosan ugyanúgy változik, ahogy mi magunk a helyszínek között.

Zsédely Tímea     

2019-01-16T14:59:27+00:00