“Kiküldetésben” jártam az Ördögkatlan fesztiválon az idén nyáron. Azért kiküldetésben, mert keressük azokat a magyar kulturális fesztiválokat, amelyekkel együtt lehetne működni az anyanyelvmegőrzés területén. Akár vendégelőadók szerepeltetésével, művészek utaztatásával, akár helyszíni, élő közvetítésekkel, amelyekbe bekapcsolódhatnak a külföldi magyarok és közösségek is. Nagy szükség van erre az izoláció leküzdésének érdekében, hogy ne érezzük magunkat egyedül, mi, külföldi magyarok.

A fesztivál a kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál kistestvére, léte onnan indult el. Nem vagyok benne biztos, mert nem a szervezőktől hallottam, de állítólag egy olyan évben, amikor a kapolcsi fesztivál léte támogatás híján veszélybe került, a szervezők áttették a helyszínt a Pécs környéki kis falvakba és saját erőből valósították akkor meg – onnantól létezik ez a fesztivál is. Amit nekem tanított az az, hogy a szervező erő mindenre képes. 

Valójában ezt már nagyon korán megértettem a saját életem során. Mint Magyarországon, a rendszerváltás után felnövekvő gyermek/fiatal felnőtt, nekem is meg kellett dolgoznom az álmaimért. Ha biciklit akartam, akkor egész nyáron át pelenkákat vasaltam a kórház alaksorában. Majd hostessként dolgozva egy kutyakiállításon rájöttem, hogy azt a kutyasapkát én is meg tudom varrni, de meg is kellett szervezni, hogy kijussak és kiálljak és legyen elég választék, stb. Később a lakótelep szelektív hulladékgyűjtését szerveztem meg, ahol korábban éltem, a kétezres évek legelején, amikor ez még finoman szólva luxus volt az országban. Nem csak megszerveztem, de egy olyan hulladékudvart hoztam létre, ahol érték termelődött – az átvevők fizettek az összegyűjtött és tisztára válogatott hulladékért, amiből mi fákat ültettünk, padokat vettünk a lakótelepre, s később, ahogy önkénteseink és a támogatásunk fogyott a saját működési költségeit is kitermelte az udvar. Szervezéssel tehát minden MINDEN megvalósítható, konkrétan amit csak elképzel az ember. 

Persze kell legyen egy jó ötlet, egy terv a kivitelezésre, aztán társakat kell találni, majd forrásokat – ezeket a lépéseket nem lehet megspórolni, és persze közben soha nem szabad a lelkesedést elveszteni, a célt szem elől téveszteni. Ha az ötlet és a terv stimmel, a többi megszervezése már csak idő kérdése.

Ezt most konkrétan azoknak írom, akik a fejükben forgatnak olyan terveket, hogy nagyszabású rendezvényeket hozzanak létre, magyar filmfesztivált szervezzenek, vagy akár csak keressenek néhány magyar családot legalább autóval bejárható távolságban és közösen alkalmazzanak egy magyar babysittert, vagy tanítót a gyerekeknek. Stb. Ha ez a fesztivál a semmiből indult és mára 5 falunak ad elegendő tennivalót öt napra, akkor látható, hogy mindent meg lehet szervezni. 

Biztos vagyok benne, hogy korunk legnagyobb kihívása, a klímaváltozás is megoldható lenne szervezéssel. Csupán arra van szükség, hogy ez a probléma legyen a prioritás, amivel a legtöbbet foglalkozunk és máris jut rá elegendő figyelem, erőforrás, előkerülnek a jó megoldások, amik a nyilvánosság útján terjednek és kiszorítják a környezetszennyező praktikákat. A figyelmünk a legnagyobb erőnk, s amire fordítjuk, azzal jutunk előbbre.

A szervezés erejére hívja fel a figyelmet az alábbi cikk is, ahol elolvashatod, vagy akár videón megnézheted, hogyan jutott el a Dzsungel könyve magyar musical New Yorkba és a nyugati partra, s hány ember összefogása kellett ehhez a remek kezdeményezéshez.

Hajrá tehát, ha úgy érzed, hogy van a fejedben egy gondolat, egy cél, egy eszme, program, tevékenység, amiért úgy érzed érdemes kiállni, embereket megmozgatni és az ötlet annyira jó, hogy melléd fog állni, akinek kell. Hidd el, érdemes!

A fotó az Ördögkatlan fesztiválon készült. Test-tudatosság workshopra készülve, az előtérben várva láttam meg ezeket a társasjátékokat, amelyek mind olyan projektek, amik valakinek az agyában megfogantak és addig nem csitultak, míg nem lett belőlük valóság, megfogható tárgy, játszható játék, élmény.

Hát erről van szó.

2018-08-10T23:01:25+00:00